keep rockin'

A köd, mint megszálló hadsereg vette be a várost. Alattomos, sűrű páratömegek sodródtak az ívlámpák fényében. Lépteim gumi kopogása ébreszt fel az öntudatlan gyaloglásból. "Héj! Én vagyok ez az egyén! Legyek most már tudatos!" De mi ez? Vattával tömték el az utca végét. Nem látok az orromnál tovább. Alig karnyújtásnyira bukkanak csak elő a tárgyak, ahogy elhaladok mellettük. Jay Epoch proton radio particles mixe tölti ki a fejem. Ez a felfoghatatlanul profi mixelés okoz folyamatos libabört a tarkómon, miközben az elszabadultan kavargó gondolatok majd szét vetik elmém. Szinte már álmodtam menet közben, s egész utcákat hagytam úgy magam mögött, hogy fel sem fogtam. A sűrű ködben nincs mit nézzen a szem. Akaratlanul is befelé kezdek figyelni, és fura hangulatomban sikerült még régen leülepedett lelkiismeretfurdalásomat is felkavarni. Eszembe jut, hogy cserbenhagytam a családom, elhagytam a legszebb lányt a világon, és hogy bezártam magam Alíz csodaországába. De miért most kell ezen rágódnom? Ajjaj, jó lesz sietni, ez a köd nekem most nagyon gyanús, még a végén valami rejtélyes dolog történik velem. Az egész olyan szinpadias, folyamatosan azt érzem, hogy most történni fog valami. Elképzelem, hogy egy settenkedő kóbor kutya, hátán egy varjúval a nyomomba szegődne, s egy keskeny sikátorban egyszerre csak előttem teremnének elálva az utat. Én nem tudnám mire vélni, és félelem fogna el. Visszafordulnék, hogy megszabaduljak tőlük, de alig indulnék el a másik irányba, újra utamat állná túlvilági párosuk. Egy sötét rongyos alak válna ki ekkor a ködből. A varjú felröppene gazdája vállára, és én csak egy ütést éreznék hátulról, majd mielőtt elvesztem az eszméletem még látnám a földön fekve, hogy kapucnis alakja felém hajol. Egy barlangban térnék magamhoz, valahol az Indus völgyének sziklás kanyonjaiban. Soha többé nem jutnék haza, és hátralévő életemben egy torzszülött hegyi lakó fogja lennék. Sötétben, koszban és fagyban botladoznék tüzifáért a zord hegyek végtelen ösvényein, és mindezt azért, mert haszontalanul pazaroltam el napjaimat előző kényelmes életemben. Nem értékelve eléggé szerencsémet, hogy bőségesen van mit ennem, innom, és az ország ahová születtem a béke földje. Tékozló éjszakai életet éltem, és nem vettem észre, hogy magányosságomban könnyű áldozatává váltam az ilyen eltévelyedettekre vadászó halott lelketleneknek. Emberevő cigány drogdílerek útjában, lecsúszott alkoholista tolvaj fiatalok agresszív társaságában, dögvész sújtotta, lepusztult erkölcsű nők ágyában találhatom könnyen magam, ha továbbra is az utcán töltöm a züllött városi éjszakákat. Úgy tűnik, ezúttal megúsztam. Az Arany János utcára befordulva, átkelek még a homályba vesző másik oldalra, ahol bérházunk bejáratát sejtem. Amíg kezem a kulcsot matatja táskámban, még utoljára szétnézek, nem közeledik-e valaki, vajon nem követtek-e a gonosz szolgái. A kulcsot tartó kezem kabátujjára meredek, s látom : szárba szökkent a dér ruhámon. Temetne az éjszaka. Aggódom magam miatt. A szeretet megmenthetne, de mostanság csak férfias összekacsintásokban lelhetek bíztatásra. Kinek kell az már? Vészjóslón közel kell kerülnöm a szerelem szakadékához. Vetném bele magam a lelki megrázkodtatásba. Érezni akarok! Megdögleni a szívfájdalomban. Ki érti ezt, mire jó ez, de én úgy érzem: csak ez a szenvedély "jó".