Jó barátok víg, nyúlós napjai egy városban. Nagyjából ennyi a történetünk. Kinőtt gyerekszobákban múlatjuk az időt. Poros külvárosi utakon zötykölődünk beálló helyekre. Tavak vendégei vagyunk.
Mindannyiunk szenved a saját valóságától, de mégsem ez, hanem az eszmék kötnek minket össze. Soha fel nem adjuk, hogy másabbak legyünk, mint a rosszindulatú elhízott generáció, kikben szüleinket tiszteljük.
Kikötött kutyának érzem magam Nyíregyházán. Felderülni sokszor csak az ad alkalmat, ha az utcákban termő gyümölcsfára találok, s egyedül a leánytest édes méze képes elkergetni szívemről az egyhangúság poshadt televényét.
Jó lenne ez, hiszen béke van és olcsó ruha, ennivaló elég. Viszonylagos jólét, de nekem mégis megfekszi a gyomrom. Nekem akkor tetszik az élet, ha jó durva. Lehessen tanulni belőle. Nekem hatalmasakat kell éreznem, és rádöbbennem szédítő, sodró igazságokra. Nekem, muszáj hogy krémes színeket lássak a szárazrétek nyargaló síkjain.
De türelmesnek kell lennem! Lábam a változás útján jár már. Nem hagyom magam elsikkadni, és tudom is mit kell tennem ez ügyben.
