A nagy semmivel telnek napjaim. Recsegnek a fogaim, a kenyerem keserű. Nem hagyom szeretni magam.
Ha lemegy végre ez a munka szempontjából húzós hónap, úgy megindulok délre, hogy a lábam sem éri a földet. Erre megeszküszöm! Fájdalmasan szép lesz.
D. bűzlik. Rég nem aludt. Nagyon hasonlít ilyenkor Gaspard Augé-ra, csak a mögöttes tartalom nélkül. D.-t bevitték a kórházba. Mikor ott feküdt a vizsgálóban és az adatait vették fel, az orvos feléfordult és szemüvege fölött rápillantva kérdezte: hajléktalan? D.-t tehát az különböztet meg egy hajléktalantól, hogy D. nem az. D. egy festőlánnyal élt együtt, aki alig mozdult ki a lakásból, folyton szívott, viszont egyáltalán nem volt rendszerető. Ment ez így egy darabig, majd D. egy napon - maga is rossz hangulatban lévén -, megmondta a lánynak, hogy ez így egy nagy lókaka, úgy hogy " lehet menni ". Erre a lányka úgy megverte, hogy bordáin és alkarján a sebek, még egy hét múlva is véreztek. A lány végül mégis összepakolt és elment. Értett a szóból.
