"Mondd, lefeküdtünk mi már egymással?" - kérdi Ginsberg konyhájában Gregory Corso a házigazdát. Corso a nagy beatnemzedék abszolúte heteroszexuális tagja. Arca várrom: kiszögellések és horpadások. Metszőfogai helyén fekete rés. Hajdan szép fekete haja mint népmesei, őrült vénasszonyoké. Lassan, de nagy nyomatékkal beszél, mondhatni méltósággal, hogy részegségét leplezze. A nyolcvanas évek vége felé járunk. Ginsberg szemügyre veszi a barátját, majd válasz helyett ő is kérdez: - "Te hogy emlékszel rá, Gregory?" - "Nem is tudom, de mintha..." - "Na?" - "Mintha '62-ben... Emlékszel?" - "Mire?" - "Torino..." - "Mi történt Torinóban?" - "Hát nem emlékszel? Közös hotelszobában aludtunk..." - "Emlékszem - mondja Ginsberg -, és mi történt ott?" Gregory visszaréved. "Semmi - válaszolja. - Azt hiszem, semmi." - "Akkor hát nem feküdtünk le egymással" - szögezi le Ginsberg. - "Akkor hát nem" - mondja hosszú szünet után Gregory, majd bánatosan hozzáteszi: - "Mindent ennek a rohadt zsidónak köszönhetek." Később látom, mert Ginsberg nyitva hagyta buddhista ékességű hálószobájának ajtaját, hogy ő maga az ágyon alszik, mellette a földön, puha szőnyegen Gregory.
Corso olasz bevándorlók gyermeke, apja tizenhét éves volt, anyja tizenhat, amikor New Yorkban megszületett. Egy év múlva anyja viszszahajózott Olaszországba, Corsót négy pár nevelőszülő, majd mostohaanyjával súlyosbított "nem-túl-ragyogó" apja nevelte. Meg-megszökött, lopott, kamaszkorától kezdve börtönök lakója volt, itt kezdett olvasni, írni, és amikor húszéves korában szabadult, szerelem töltötte be Chatterton, Marlowe és Shelley iránt. Egy sötét, üres bárban megismerkedett Ginsberggel, aki beavatta a kortárs költészet titkaiba, és elmagyarázta neki, hogy miként kell élni intézmények által nem szabályozott keretek között. Második kötetét, a Gasoline-t már a beatnemzedék kiváló költő-kiadója, Ferlinghetti publikálta, Ginsberg előszavával: "Micsoda eredetiség!... A szavak ilyen bizarr haikuszerű egymás mellé rendelése egyetlen amerikai könyvben sem található meg." "Micsoda magányos méltóság! Angyali erővel teremti meg öntörvényű verseit, ahogy isten patakokat teremt." És az utolsó mondat: "Valószínűleg ő a legnagyobb amerikai költő, és Európában éhezik." Ginsberg elragadtatása Corso költői teljesítménye iránt szívósnak bizonyult. Amikor 1979-ben Debrecenben egy magánlakáson diákok újabb verseket akartak hallani tőle, ezt válaszolta: - "Az utóbbi időben Gregory Corso jobb verseket ír, mint én, így hát az ő versei közül mondok fel néhányat."
Tíz évvel később a Sziklás-hegység lábánál, egy erdei úton közölte velem: - "Gregory a legjobb barátom. Semmi bajom nem volna vele, ha nem lopna meg folyton-folyvást." - "Még most is?" - kérdeztem. - "Mindig." - "Akkor miért nem szakítasz vele?" Ginsberg megállt és szembefordult velem. - "Miért szakítanék vele? Kiszámoltam, hogy harminc év alatt mintegy harmincezer dollárral lopott meg. Hát évi ezer dollár pénz egy ilyen barátságért?" - "Teljesen igazad van" - válaszoltam megszégyenülten. A tulajdon szentségénél vannak szentebb szentségek is.
Néhány hónappal ezelőtt e-mail-értesítést kaptam New Yorkból: "A világköltészet újabb nagy veszteségnek néz elébe, Gregory rákos, már nincs sok ideje hátra". Bánatosan elővettem Hamvak (Ashes) (1978) című kis könyvét, melyet bravúros rajzai és fényképei díszítenek, és felütöttem az első verset, amelynek ez a címe: How Not To Die.
HOGYAN NE HALJUNK MEG
Társaságban
ha úgy érzem meghalok
elnézést kérve
azt mondom: "El kell mennem!"
"Hova?" - tudakozódnak
Nem felelek
Csak kimegyek
el tőlük
mert valamiképp
érzik hogy baj van
s tanácstalanok
rémíti őket nem várt esemény
Mily szörnyű
csak ülni ott
míg kérdik:
"Jól vagy?"
"Kérsz valamit?"
"Lefeküdnél?"
Az égre! Emberek!
Ki akar meghalni társaságban?!
Főként ha a segítség szart sem ér.
A mozikba - a mozikba
oda rohanok
ha úgy érzem, meghalok
Eddig ez bevált
Gyászomat növeli, hogy Gregory Corso ezúttal nem alkalmazhatta ezt az ő sokszor kipróbált módszerét.
Éppen befejeztem ezt a beszámolót, amikor egy újabb New York-i e-mail tudtomra adta, hogy Gregory január 17-én este fájdalom nélkül halt meg ápolónő-lánya házában, prosztatarákban. "Képzeld el Gregoryt, amint tiszta, vetett ágyban hal meg, gyászoló gyermeke és unokái körében." Most meg örömmel konstatálom, hogy kapott némi ellenszolgáltatást az elszalasztott mozikért.
Eörsi István
