Nem készültem az évvégére. Elegem van belőle. Elintéztem inkább, hogy egy rendezvényen dolgozzak jó pénzt keresve, ahelyett hogy kifelé szórnám. Úgy gondoltam, ez győztest csinál belőlem, meg aztán undorodom a szilveszter éjjeltől. A húsvéthoz hasonlít. Alapvetően piás ünnep, és a díszeik az ízeik gagyik és giccsesek! Mind a két alkalomkor imádunk bohócot csinálni magunkból. A húsvét hétfőt már kicsi gyerek koromban megutáltatták velem, viszont a szilvesztertől csak nemrég óta hányok. Régebben szentül hittem - mert úgy vettem észre -, hogy amilyennek sikerül a szilveszter estém, olyan lesz az egész elkövetkező évem is. Emiatt mindig nagyon igyekeztem fergeteges bulit csapni. Évről-évre persze még jobbat és még nagyobbat összehozni, hogy így biztosítsam szerencsés jövőmet. Nem mindig sikerült. Egymást váltották az elcseszett és a jó évek. Nem volt összefüggés, és mikor erre rájöttem - két évvel ez előtt - kipukkadt a lufi. A következő évben az árral szemben sétáltam haza. Felülemelkedve az egész alkoholgőzös felhajtáson, a legnagyobb tüzijáték füstben kerülgettem az ujjongó embereket. Menőnek érezhettem magam. "Mindig csináld azt, amit senki, és akkor menő maradsz!" - mondta egyszer nekem az öcsém. A dolog ugyan nem ilyen egyszerű, de azért nagyjából így van.
Ki tudja mikor lesz kedvem megint világgá menni újévkor. Idén is tettünk egy kis kitérőt Amival hazafelé tartva. Elém jött az étteremhez, annak ellenére, hogy egész nap direkt nem válaszoltam az üzeneteire. A telefont se vettem fel tüntetőleg. Nem haragudott különösebben, amiért le akartam rázni, és azt akarta, hogy fejenként öt ezer forinttal a zsebünkben üljünk fel a következő vonatra, amely Budapestre megy, és menjünk el a város egyik legfelkapottabb klubjába szilveszterezni. Tetszett az ötlet, csak az volt aggasztó, hogy egy valóságos szerencse cunaminak kellett volna minket felkapnia ehhez, mert a pénzünk a vonatjegyen kívül legfeljebb két dobozos sörre lett volna elég. Az utóbbi években katasztrófálisan drága lett az utazás. Persze, Ami mondta hogy nem baj, meg ha már ott leszünk tudunk találkozni egy-két taggal, akikhez csapódva kialakul majd a mi esténk is.
Ami azt illeti Ami nem az a fajta nyavajgós lányka, akinek örökké pisilnie kell és folyton azt kérdezi : messze vagyunk még? Kevés vagyok én ehhez - mondtam neki. Kiégtem az utóbbi évtized alatt, és még ezen felül a mai napi melótól is. Nehéz átéreznie egy tizenkilenc éves kis cserfesnek a munkában kidöglést, pedig rá is a vendéglátás univerzuma vár.
Nagy múltu vendéglátós család egyetlen gyermeke. Apja mérhetetlen nagy szakmai tapasztalat és a Kék Harcsa étterem tulajdonosa. Amint ezt megtudtam, alig vártam az alkalmat amikor majd szót válthatok vele. Elképzeltem, ahogy megkedveltetem majd vele magam, mint elhivatott fiatal szakács a sikeres nagyágyúval. Sőt, tovább mentem. Elképzeltem többször is, hogy munkát ajánl majd, és meghív egy nyár este bográcsozni a kertjükbe. 'A nagy öreg rám figyel' élményét reméltem, s most hogy tegnap előtt este elé állhattam, szemtől szembe vele a nappalijukban, miközben bemutatkoztam. Azonnal éreztem: Ez még egyszer nem történhet meg! Nem akarok többé ez elé az ember elé kerülni. Egyáltalán nem voltam neki szinpatikus, és ezt nagylelkűen ki is mutatta. Az aztán a remek érzés! Szétnyílt burgonyákhoz hasonló, kövér szemei kemény tekintettel mértek végig. Egész lényéből áradt, hogy élet és halál ura a maga birodalmában. Talán kicsit még azon kívül is.
Amarilla szülei tudják jól; egy szem lányuk lezbikus. Ami soha semmit sem rejt véka alá szülei előtt. Naponta többször is kiborítja őket, cserébe ők elég gyakran ki is dobják otthonról, hogy aztán legkésőbb másnap már csak egy szavába kerüljön, hogy bárhová érte jöjjenek autóval, és hazavigyék. Az édesapja - amióta megtalálta a füvét - úgy tartja róla, hogy egy retkes kurva! Végül is, mi mást is mondhatna apaként? Ezerszer is az árvaházba kíváhatta már Amit, lefogadom.
- Nem fogok menni hozzátok többé. Eldöntöttem.
- De miért?
- Félek a faterodtól. Vagyis nem félek, csak tartok tőle.
- De most miért?
- Ha megyek is, semmiképp nem készen. Faterodat nem lehet hülyének nézni, és nem is érdemes.
- Nyugi, nem olyan. Nem vág semmit.
- Még nem! Pontosan tudja, hogy nem udvarolni járok neked, ha eltűnünk a szobádban. Hamar összerakja a dolgot, és én még csak az esélyének a legkisebb matematikai lehetőségét is ki akarom zárni annak, hogy apád előtt lebukjunk.
- Aaaj! Ne parázz! Dehogy. Semmi ilyesmi nem lesz.
- Ami! Higgy nekem! Amúgy sem számít mit mondassz, mert én ezt elhatároztam. Mindenkinek jobb lesz így.
Kollár apuka még annak sem örülhet, hogy egyetlen ivadéka ilyen bomba testű, és eléggé szép kislánynak sikerült. A sors poénja, hogy pont neki sikerült rányitnia évekkel ez előtt Ami szobájában a két meztelen lányra. A nagypapaság kalandjáról, az unokák hadáról le kellett mondania. Ha tippelnem kellene, az öreg a munkába menekült amíg helyre nem rakta magában a dolgot. Mindezek ellenére Amarilla tökéletesen számíthat az apjára. Mindent megkap és az eset óta csak a lépcső aljából kiáltanak fel az emeletre neki ha valamit akarnak. Félnek hogy számukra kellemetlen helyzetbe kerülnének. Főleg mikor van, hogy hétvégenként több lányka is ott alszik Aminál.
Első naptól remekül megértjük egymást Amival. Sok ideig tartott azért amíg felfogtam, hogy valós időn belül nemigen lesz az enyém. Mint mondtam; zavarba ejtően szexi, de még annál is zavarbaejtőbb, hogy alapvetően nőiesen öltözködik és fikasznyit sem szégyenlős. Ha ott alszik nálam, velem egy ágyban, mindig leesett állal figyelem ahogy öltözik. Egy valódi kis istennő. Arányos testén csokibarna bőre mindenhol pompásan feszes. Formásan bugyanó mellein sötétbarnák a bimbók. Mozduló látványukra a szívem facsarodik. Esésükön lehet csak igazán érezni jó kis tömegüket. Kér tőlem egy pólót. Átveszi és abban alszik. Mégegyszer kimegy a fürdőszobába, közben eszébe jut valami. A fürdőszoba ajtajában támaszkodva kezdi magyarázni, s ahogy ott áll komoly arckifejezéssel, csak a francia bugyija van rajta. Végez a tükör előtt, lekapcsolja a villanyt és visszajön a szobába. A fotelba dobott táskája fölé hajolva kutúrni kezd benne. Csak a bedőlt fenekét látom, meg kecses hátának ívét. Efogódom, kiszárad a szám. Úgy érzem magam, mint a partra vetett hal. Elgyengülök, mint egy hajótörött. Végzetes szomjúsággal tekintve a körülötte csillogó víz hullámaira. Hiába. Víz veszi körül, de az mégse az ami. Soha nem ihat belőle, arra nem jó, de minden másra igen. A lány ébresztést állít be a telefonján, egy pohárban vizet hoz be, és azt is az éjjeli szekrényre rakja magának. Felveszi végre a pólót amit adtam. A könnyű pamut csak mégjobban kiemel mindent. Áh! Ez őrület. Az ágyon fekszem a helyemen, könyvemet az ölembe ejtve. Ilyenkor többnyire csak sóhajtok egyet, visszapillantok a lapok közé és folytatom az olvasást. Megszokta már hogy néha rajta felejtem a szemem. Ellenben én soha sem leszek képes látványát megunni. Aztán eloltjuk a villanyt. Így már könnyebb nem gondolni rá, és az ösztöneim is csillapodnak lassan. Fetrengünk, beszélgetünk még órákig. Egy ideig ilyenkor mindig újra próbálkoztam. Simogattam. A haját kezdtem birizgálni. Csak arra tudtam gondolni, hogy legyen valami. Hiszen hát hogy a francba ne!
"Mi van?" - kérdezte erre furcsáló hangon. Legutóbb ráültem a fenekére, ahogy ott hasalt és masszírozni kezdtem, miközben üzenetet pötyögött a telefonján. A nyakán kezdtem kalandozni apró csókokkal. "Most ...ez neked jó?" - kérdezte erre olyan hangon, mintha egy idegenhez szólna. Ebben már volt jó adag szemrehányás is. Fura lehet neki. "Sajnálom" - válaszoltam, "... muszáj volt." Visszazuttyantam a helyemre, bekussoltam és a plafont lestem. Megvártam amíg ő szól, mert baromnak éreztem magam. Ilyenkor aztán elbeszélgettünk a másságáról, meg általában véve a lezbikus nők életéről. Nem vágyik rám - azt mondja. Erősködtem, hogy biztos nem volt még olyan sráccal, mint én, azért. Sok mindent el kellett mesélnie magáról, amiből megértettem mi a helyzet.
Először fiúval feküdt le, de nem élvezte. Nem izgatta a dolog egyáltalán, nem is izgult se fel, se előtte. Mégcsak nem is parázott mint szokás első alkalommal. "Furcsán fájt, ennyi." - azt mondja. Ekkor még nem is gondolt arra, hogy lányok között a helye. A rá következő napokon egyre csak azt érezte, hogy ő igazából egyáltalán nem szeretné, ha a Jocó este megint átjönne, miként azt megbeszélték. Másnap szakított vele. Telefonon. Nem is akarta látni. Ez után jóideig biztosra vette, neki nem kell a szex. Attól tartott talán aszexuális. Olvasott egyszer egy ilyen zenészről. Egy pillanatig nem gondolta, hogy meleg lenne, míg egy napon a család régi barátai érkeztek vendégsébe hozzájuk. Egy házaspár, Olaszországban élő rokonok, Ami anyjának családjából. A Mimma, egy feltűnően jó megjelenésű fiatal nő, akit mindenki ezen a néven szólított. Velük jött még egy idős hölgy. Afféle megkímélt nyárspolgár. Állandóan panaszkodott.
Mimma táncoslány volt, mint kiderült. Egy mindenére végtelenül igényes Nagy Nő. Bárokban táncolt. Főként Olaszországban élt és Aminál a felső szinten szállásolták el. Második este, vacsora után Mimma és Ami hamar elunták az öreges társalgást. Felvonultak hát az emeletre. Vittek fel piát, rágcsálni valót és faszán elvoltak. Aminak írtóra bejött a Mimma stílusa, ahogy mondani szokták egymásról az emberek. Lehengerlően vagánynak tűnt a szemében. Olyan szeretne lenni pont, mint ez a csajszi. Máris a példaképének kijáró csodálattal nézett fel rá. Csinos volt, mindene tökéletes. Mondhatni egy nagy dög, aki bárkit megkaphat. Marha jó ruhái voltak, csupa drága különleges darab. Erről is sokat kérdezgette, s a Mimma mesélt szívesen. Ellenállhatatlan volt a stílusa. Humoros, meg minden, ami a lányoknál elég ritka. Hanyag eleganciáját megőrizte minden percben. Kócosan, kekszmorzsákkal a pólóján is. És mesélt, arcán a fiatalos életimádat mosolyával. Az életéről, tengerparti városkákról, egy spanyol fickóról, akinek több mint kétezer ingatlanja van Madridban. Privát partikról egy több mint fél évig tartó luxushajóúton. Az igazán gazdagok világáról, arról hol mennyit keresett. Elmondta, hogy férjhez mehetett volna Ausztrália egyik leggazdagabb emberéhez, de nem ment, mert meleg.
Másnap este már jórészt csak erről volt szó: hogy csak lányokkal szexel. Ő volt az első. Tudta persze: van ilyen. Valamiért mindig úgy gondolta, hogy a homoszexualitás csak a gazdagabb országokban van. Magyarországon is biztos, de hogy valaki így élne az ő ismerősei között, vagy az ő városukban, azt inkább rossz pletykának tudta volna be. Ültek az ágyon, lábukat maguk alá húzva. Amikának nem volt testvére, és szülei nem is tervezték. Soha nem beszéltek neki erről, és most, életében először ez is megfordult buksijában. Hogy milyen nagyon jó lenne megosztani ezt a tágas felső szintet egy testvérrel, egy belevaló nővérrel, aki ha olyan lenne, mint ez a Mimma, akkor bizony ő állandóan a nyomában lenne. Martinit iszogattak. A lenti bárszekrényből csempésztek fel még nappal. A Mimma ugratta. Incselkedve szólt be neki. Viccesen szivatta kicsit, de nem úgy beszélt vele, mint egy dedóssal. Mimma a női testről mesélt neki. Gonoszkodott Amival. Nagyon élvezte, hogy milyen könnyen zavarba lehet hozni Amit olyan témákkal, mint a maszturbálás. Kérdezte Mimma, hogy szokott-e önkielégíteni, és két, vagy három ujjal csinálja? Amika még a menstruálását is bőven tudta szégyelni. A mamája sokszor megengedte, hogy ha megjött neki és aznap tesiórájuk is van, ne menjen iskolába, mert a fiúk egész nap azon a lányon heherésznek, aki nem tesizik. Igazi csapásnak érezte emiatt, hogy lánynak született. Aznap este Mimmától több felvilágosításban volt része, mint a suliban, a védőnőnél, vagy amit az anyjától eddig hallott. Rémisztőnek és elképzelhetetlennek tartotta, hogy fiúk farkát vegye a szájába, lenyelje az ondójukat, vagy a hírt, hogy nem csak a punciát lehet megdugni. Mimmát eléggé elragadta a hév. Egyetlen éjszaka alatt fel akarta nyitni a szemét ennek a bánatos kis őzikének. Segíteni akart, de valójában baromira felizgult a témától. Az apjával az élettársával és Ami szüleivel tele volt a ház. Mégis ha nagyon akarnák, akár történhetne is valami. A plüssállatok halmai között belevinni Amikát abba az édes játékba, megfűszerezve a lebukás izgalmával. Mindenáron rá akarta beszélni Amit, hogy maszturbáljanak, hogy mutassa meg neki a punciját. Ami ezeket felettébb viccesnek találta, s mert alig volt már az üvegben mindenen csak röhögött. Mimma egyszer csak kivette Ami kezéből a poharat. Letette az ágy mellé, és közelebb húzódott. Ami tudta mit akar. Nevethetnékje támadt így becsiccsentve. Először elhúzódott Mimma szájától. Hátradőlt a könyökére támaszkodva. Mimma megfogta a karjait a válla alatt. Magához húzta és megcsókolta. Nagyon lágyan és puhán. Ami elgyengült és kéjjesen megborzongott. Az arcocskája komoly maradt, az ajkai úgy maradtak szétnyílva. A Mimma közelsége elkábította. Ellenállhatatlan volt. Mimma nem engedte el, lehunyta a szemeit és újra hozzáért Ami ajkaihoz. Ami tehetetlen volt. Azt érezte, belezuhan a Mimma keltette láthatatlan vonzásba. Nem volt ereje ellenkezni, remegett a vágytól. Behunyta ő is a szemét és akkor este minden megtörtént. Soha többé nem tudott szabadulni ettől az élménytől, és örökre elveszett az a kevés is, amit eddig a fiúk jelentettek neki, és amiben - azt mondja - sohasem volt biztos. Nagyon fiatal volt még ekkor. Bűnösen fiatal, de a szíve olyasmit érzett ez iránt a nagydumás nagylány iránt, ami új volt és nagyon erős. Mámor, kéjjesen fájó. Többé nem volt már ugyanaz, aki előtte.
A vendégek másnap útra keltek, ment a Mimma is. Mimma könnyen elengedte. Mikor a cuccait pakolta már nem is volt ott csak testben. Olyanformán válaszolgatott közben Aminak, mint egy tinédzser, aki unja a kishugát. Jól szórakozott ez alatt a négy nap alatt, de csak ennyi, és bár neki is izgi meglepetés volt, ami köztük történt, egyáltalán nem is gondolt Ami érzéseire. Ekkor még Amarilla sem.
Megbeszélték, hogy tartják a kapcsolatot neten, így úgy amúgy, meg hogy majd jövőre Ami odautazik. Mimma mindent megszervez, megbeszélik a szülőkkel, és ketten eltöltenek egy hetet Bibione-ban. Nyári vakáció gyanánt. Egyetértettek abban, hogy minden bizonnyal eszméletlen jól fognak szórakozni, és sokkal izgalmasabb lesz, mint eddig bármi. Nem a családdal megy végre nyaralni, de ugyanakkor szülei simán rábízzák majd a rokonlányra. Nem is sejtve, hogy kislányuk a nagy életbe készül belekóstolni. A búcsúzás pillanatában teljesen úgy gondolt rá Ami, hogy az indulás ideje egy-kettőre eljön majd, és hogy a Mimma jelentkezik mihelyst internet közelben lesz, vagy legkésőbb amikor visszaért La Specia-ba. Chatelnek addig is.
A Mimmát azóta se látta újra. Alig háromszor ha beszélhetett vele telefonon, mert többnyire lehetetlen volt elérni, s az emilek amiket Ami neki írt, mintha az űrbe lettek volna kilőve. Olvasatlanúl gyűltek a címen. Persze annyira azért nem volt hülye, hogy ne esett volna le neki ezek után; le se szarják. A nyár is elmúlt. Mimma elérhetőségeit Ami kétségbeesésében és megbántottságában esemesekkel, hangpostáján hagyott húszperces üzeneteivel bombázta, aminek az lett az eredménye, hogy a Mimma mégjobban felszívódott. Nyűg lett neki ez a fiatal kiscsaj, akivel megfordult a világ miatta. Lekoptatta, ahogy kell.
Később hallani lehetett valamit arról, hogy a Mimma - úgy fest - az ausztráliai Perth-ben van, és nagyon zavaróak lettek számára Ami féktelen próbálkozásai. Ami nem akarta elhinni, hogy veszni látszik a Bibionei egy hét. Nem is említve a soha viszont nem látás tényét. Egyetlen esemest kapott a Mimmátől azóta hogy először és utoljára látta. Tegnap, éjfél után. "Boldog Új Évet te kis Cuki!" Ennyi állt benne. Az üzenet arról a számról jött, amit Aminak is megadott, és amin annyit próbálta már hívni, de soha nem veszi fel senki. Miféle szellem telefon lehet az! Be van kapcsolva éjjel-nappal, de bármilyen számról hívják, soha senki nem veszi fel.
Magunk mögött hagytunk az éttermet amilyen gyorsan csak tudtuk. A vértől, kiborult italoktól lucskos, üvegszilánkoktól csillogó padlójú vendégterével, önmagából kifordult üzletvezetőnkkel és a - neki még mindig a pultnál sírva ordító - részeg törzsvendégünkkel. Körül-belül este nyolc óra után már nem volt biztonságos a hely. Felszínre tört némi felgyülemlett feszültség, és rövid idő alatt hatalmas pusztítást okozott. Amival beljebb jutottunk a belvárosba, céltalanul. Karneváli hangulat. Az ünnep ott villódzott minden sarkon. Jó darabig csak mentünk egyenesen előre, mintha a Celentanot akarnánk kellő távolságra tudni. Egy idő után aztán észrevettük magunkat és megálltunk. A főtér közelében jártunk. Visszafordultunk.
Egy zsúfolt éjjel-nappali kisboltban vettünk ásványvizet, cigit, zsemlét és húztunk le hozzánk. "A petárdaárus az évben a legkevesebbet dolgozó ember." Állapították meg nagy vidáman mellettünk a buszmegállóban. Reggel, ébredés után ez a mondat volt az első, ami eszembe jutott. Az új év első gondolata ez lett. Micsoda hülyeség!
