A péntek éjjeli technical breaks parti vége óta még mindig ébren kukorékolok itthon. Bezárkóztam, besötétítettem az ablakokat, félretettem a kaputelefont, kikapcsoltam a kézi készülékemet. Egy napig, legalább, nélkülem fog folyni az élet tovább.

Tulajdonképpen semmi egyebet nem csinálok, csak zenéket tesztelgetek, letörlöm a számítógépemről azokat a fájlokat, amik nem remekművek. Elsőre nem lehet ezt megállapítani, egy zenei felvételről, egy dalról azt, hogy "működik-e" vagy sem. Bizony rá kell szánni az időt, és a friss letöltéseket hallgatgatni, mintegy átszűrni újra és újra magunkon. Véletlenül sem akarok bakot lőni, és elhamarkodottan a virtuális kukába dobni valamit ami első meghallgatásra nem fog meg. Csalóka tud lenni az első áthallás. Sokszor, ó, de mennyiszer van az, hogy egy dalban akár csak a tizedik alkalomra sikerül felfedezni végtelen tökéletességet. Az általam 'kutatott' zenékre egyértelműen azt mondhatom, hogy sokkal inkább jellemző, hogy később 'hatnak'. Egy könnyű kis sláger vidám dallama azonnal be tudja lopni magát a fülünkbe és - már akinek - a szívünkbe. Megunni viszont épp olyan könnyű, mint megszeretni. Ezekben a számokban soha nincs semmi különös. Egyszerűen épülnek fel, hogy minnél szélesebb réteg megkedvelhesse. Úgy is mondhatnám, olyanok, mint azok a nők, akik tipikusan mindenkinek tetszeni akarnak. A járt utat még véletlenül sem hagynák el egy kis kisérletezés kedvéért. Tudatosan mindig az adott trendet követik, ebből következik, hogy művészi értékük nem is lehet. Ennek ellenére nagy sükség van rájuk. Ez adja a nagy tömegek mindennapi kulturális kenyerét. Ezekkel kell megtölteni azoknak a rádióknak a repertoárját, melyekken keresztül informálják és 'terelgetik' az emberek többségét.

Jómagam meglehetősen ínyenc vagyok zenehallgatás terén, és bár az engem körülvevő emberek szintén szeretik maguk megválogatni, hogy mi kerüljön a lejátszóba, nem lehetünk önzőek, vagy lenézőek azokkal szemben, kiknek a választás szabadsága gyötrelem, kik ha nem látnak maguk előtt sémát amit követhetnek, a döntés szabadsága a legnagyobb méreg lesz számukra. Ne akarjuk tehát őket ezzel kínozni. Nem hiába találta ki magának az ember az gondviselő Isten vízióját. Azt elfogadni, hogy döntéseinkkel tökéletesen egyedül vagyunk világunkban, ráadásúl a természet erői és az idő ellenében, kimondhatatlan rémülettel tölti el fajunkat. Valaminek feltétlen lennie kell, ami mindent összefog. Ebben egyetértettek az emberiség hajnalának első tudósai szerte a Föld minden részén, egymástól függetlenül. Egyik nép így nevezte el, a másik máshogy.