Háromszor hívtam, és nem vette fel. Ha dolgozik, ott a nyomdában a nagy szürke csarnokban, akkor is fel szokta venni. Úgy vettem észre, hogy nem gond, ha telefonál közben. Teljesen lenyugodtam már a tegnap bosszúságaitól. Minden visszakattant a helyére elmémben, elmúlt a zaklatottságom. A Corso üzletház élelmiszerosztályán bóklászom. Gondolataim folyamatosan csak Adrienn körül járnak. Kóválygok, keresem mit ennék meg vacsorára. Átalakítás alatt van kedvenc éttermem. Tényleg nagyon megbánthattam, nyilal belém, mert mostanra már teljesen bilztos vagyok benne. De ma már egy új nap van, ma már minden máshogy van. Arra gondoltam, együtt tölthetnénk a délutánt. Elandalodva követnénk ösztöneinket. Kacsákat akartam vele etetni a Bújtosi-tónál. Letörve ballagok haza. Szatyromban csak nyalánkságok. Elment a kedvem hirtelen, pedig ma a városka csodálatosan megszépülve veri vissza a napsütés ízzását. Afrikai eredetű meleg levegőben hajladoznak az ecetfák ősi levelei. Az ilyen napokon egyátalán nincs is felhő. Enn imádja ezt. Lebarnult, szeplős kis orrocskája maga a Boldog Nyár. Kábító a szerelem. Az egész testemben érzem édes fájdalmát. Szétterjed a szívemből, miközben megfacsarodik, megvonaglik a roppant érzéstől, ha valami kép bevillan. Meglassulok, alig bírok lépni, remegni kezdek, és közben arra gondolok némán, hol magam elé meredve, hol összeszűkített szememmel a háztetőket nézve, hogy: "tehát szeretem". És most elbasztam. Elbasztam a legszebb lánynál. Olyan érzés, mint a halál. Már semmi nem számít. Nem kell semmi. Ez az élet sem, ha ez így marad, ha Enn valóban nagyon berágott. Mindig azt hittem, hogy remekül kontrollálom az érzéseimet. Viszont vannak bizonyos dolgok, amik képesek kiverni a biztosítékot, ha pontosan a legrosszabb pillanatban jönnek. Ilyen például a kábítószer. Ha már beleéltem magam, és azután szopatják a fejem, akkor elkezd elmémre rácsúszni a redőny, és utálok mindent és mindenkit. Nem vagyok éhes, nem kérek inni, se csokit, se semmit. Ha ez van, story, poén nem érdekel, kedvesség nem hat rám. Az egyedüllét lenyugtatna, de általában ilyenkor pontosan azok próbálnak vidítani, akik az idegeimre mennek, és van úgy hogy olyan valakit is megbántok, akit soha nem akartam. Furcsa védekezés ilyenkor azt állítani, hogy nem direkt volt, de az igazság mindenképpen ez. A Celentanoban éppen beindult az esti forgalom. Vacsorázni szállingóztak a törzsvendégek, úgy tűnt, erős este lesz. Adriennék valahol a környéken állomásoztak órák óta, mert megígértem nekik, még tegnap este, hogy megpróbálok amphetamint szerezni, mert mennek a gólyatáborba. Mivel a munkahelyemen voltam, munkavégzés közben, meggyűlt a bajom a dologgal. Leszarták a fejem. A srácot hiába vártam reggel óta. Adriennék viszont tízpercenként türelmetlenűl aggodalmaskodó telefonokat engedtek el. Hozzá akartak látni, még mielőtt az utolsó busszal hazaindulnának. Bele élték magukat. Együtt volt a lánycsapat, hát nagyon készültek rá. Ritkán csapják. És ekkor, a fejem feletti polcon megint megindult a telefonom; "Hmmmmmáummm szünet Hömmmáááuuuaammmm..."
- Itt vagyok. -szóltam bele.
- Szia. Naa, megvan már? - kérdi AdriEnn.
- Dehogy van. Nem tudom elintézni. Innen a munkahelyemről egyszerűen nem. Hiába hívom fel, azt mondja, "jön, jön", és aztán megint eltellik egy óra, és sehol nincs. Hülyének néz. Holnap fogom magam, és elmegyek majd oda ahol van, és kész. De így most nem megy. Egész nap az autóban seggelnek, tudom, és mégsem képesek arra, hogy erre elforduljanak, és itt megálljanak egy percre, hogy egy kis pénzt adjak neki. Ezeknek nem kell a pénz, egyszerűen nem érdekli őket.
- Aaa. -nyavajog AdriEnn.
Ez nem gáz, ilyenkor imádom, de amikor azt mondja, hogy: "És nem tudnál elszabadulni onnan egy kicsit?", na az megborítja pattanásig feszült idegrendszerem, belegondolva, hogy mindjárt teltházunk van, és finoman szólva elkél a figyelem.
- Baazdmeg Adrienn, nem! Kurvára nem tudok elmenni, mikor mindjárt letapossák a fejem, annyian vannak. Nem megy, és kész. Nem is hiszed el mennyire szarul vagyok már e miatt. Alig várom, hogy hazaérjek. -harsogom.
- Akkor nem is jösz este sehová? - kérdezi pillanatnyit habozva.
- Mártinak is mondd meg, hogy jöjjön le a pénzéért.
- Hát jól van Valcsi. Szia. -ennyit felelt rá csak Adrienn, de lemondóan csalódott hangon.
Később ezt az utolsó mondatát olyan sokszor ismételgettem el, idéztem fel hogyan is hangzott, hogy biztosan nem felejtem el már az életben. Ebben a reagálásban az elhangzottakra, volt valami eltávozás féle is. Arra gondoltam, hogy ez lehetett az a pillanat, vagy most hallott először ilyennek engem ez a lány, és megérezte, hogy itt valami benne is megváltozott szavaim nyomán. Nem lesz már odáig értem, és hogy hanyagolni kell a srácot egy időre. Elment a kedve tőlem, ezt éreztem a hangjának színében, de ugyanakkor rá kellett jönnöm, hogy ez egy nagyon komoly érzelem. Kifinomult is. Adrienn olyan komoly. Másnap már nem tudtam elérni. Mindenképp bocsánatot akartam kérni, de hagyni akartam neki időt, hogy dühe leapadjon. Péntekig bírtam, és félrevonúlva a nagyasztal pagodájának egyik sarkába, megírtam neki bocsánatkérő üzemesem. Nem is tudom, mit vártam. Adriennel kapcsolatban sokszor nem tudom, hogy mit gondoljak, vagy, hogy ő mit is gondolhat magában, vagy hogy hogyan fog dönteni. Szerdán és csütörtökön szándékosan nem mentem a Bástyába. Ott volt a helyem, de azt akartam, hogy az egész társaság figyeljen fel rá, hogy ha Adriennel nem tudok találkozni, mert haragszik rám, akkor már feléjük se nézek. Hogy engem igazán csak Adrienn érdekel. Tettem mindezt úgy, hogy Márti hívott fel, menjek minnél hamarabb, és a hangján éreztem, mennyire örül, hogy fasírtban vagyunk AdriEnnel. Márti a szeretőm volt, de nem akartam járni vele, sőt már többet lefeküdni sem. Ellenben ő belémhullott, de nem tudom valójában mennyire, lehet nem is annyira, hogy szenvedjen tőle, vagy ilyenek. Azt is biztosan éreztem szemének fényében, ahogyan közelről figyelte arcomat, hogy bármikor újra összejönne velem. Sajnos Márti belül egy fúria. Egy átlagos iskolai napon, nagyjából 123-szor megsértődik, és rengeteget magyaráz mindenféle ismerősei különböző viszonyairól. Azt ígértem, egy órán belül ott vagyok, majd miután letettem, ki is kapcsoltam kézi-készülékemet. Hazamentem, és jól beálltam. Feküdtem az ágyon, és csak gondolkodtam a nap hátra lévő részében.
Egykedvűen támasztottam a fejemet a teraszon. Az étterem üres volt, most van a holtszezon. Tekintetem felölelte az egész utcát, az augusztusi délutánban. Azt figyeltem, hogyan tellik az idő. Nyíregyházán egyébként festői utcák vannak. Ezerszer próbáltam elkapni, megragadni hangulatukat. Még mindig sokszor rácsodálkozom, milyen távolinak és idegennek tűnik minden durva szörnyűség, ami máshol van. Amikor Nyíregyháza utcáinak szelíd jövés-menését figyelem, biztosan érzem, hogy nincsenek U.F.O.-k és az itteni embereket soha nem fogja semmi felrázni, itt minden ilyen marad száz év múltán is. Jellemző az itt élőkre, hogy írtóznak a merész, szokatlan megoldásoktól. Sok a rendes ember erre. Aki ezt keresi, és arra vágyik, hogy a tej megaludjon a szájában egy vasárnap délután, mert olyan mindent átható nyugi van, hogy majd megáll az ember szíve, annak itt a helye, "ide szól a jegye". Pár hónapja költözött ide, egy britt házaspár, hogy itt neveljék fel gyermekeiket. Jó közbiztonságot, száraz kontinentális időjárást és a szigetországhoz képest háromszor olcsóbb megélhetés hozták fel indoklásul. Ebből a szempontból Nyíregyháza sokkal jobb hely, mint amilyennek látszik...
(Természetesnek kell maradjak, nem más kell. Döglött lúzer. Lássuk csak le tudom-e írni. Semmit sem éreztem, tehát nem ez vagyok. Stranger forever!, de döglött, azért nem. Bocskor ugró denevér legyek kenyér penész bársony habján, ha az volnék! Mögöttem a zene égbekiállt. Nem is undorító. Inkább mondanám érdekesnek. Percekig vizsgálgatom közelről. Most itt ragadtam két világ határán. Ez szuper. Mese kerekedik a penész erdő tigriseiről, melyek valójában atkák lennének. Sohasem tudhatjuk, mi vált ki bennünk mély benyomást. Ezt nem tudatosan döntjük el. Penyész. Nagymamám így mondja.)
Ez, a telefonom. - kapok észhez. AdriEnn hív. Na most mi lesz. Ő hív. Ez megbocsájtást jelent! - változik meg lelkemben a színkép, a másodperc töredéke alatt. Hullámzó érzelmek tulajdonosa vagyok. Mit hullámzó? Mint a szeizmográf, olyan vagyok. Mennyország, és pokol képes összeérni bennem ugyanabban a percben. S van, hogy a gejzírként kirobbanó indulatom, ugyanúgy hullik vissza alap állapotba, mint a gejzír.
- Egen, tessék? - fogadom a hívás tetetett közönbösséggel.
-Szia.
- Hello Enn!
- Mi volt ez az esemes? Miért kellene haragudnom? -teszi fel a kérdést Adrienn, amire álmomban sem gondoltam volna. Most mi van? - villan az agyamba, de persze ne mondom ki, és igyekszem frappánsan kivágni magam az évszázad félreértéséből. Hát ez óriási, gondolom. Adrienn nem tudja miről van szó. Mint a gátszakadás, úgy kezdenek áradni, leszakadni gondolataim a témával kapcsolatban, akár a megrázott fáról a vadgesztenye késő ősszel, mert a helyzet merőben más lett, mint ahogyan én azt elképzeltem. Az is eszembe ötlik, hátha a nátha csak így próbálja könnyebbé tenni a megoldás kioldását. A helyzetét. Ha ez így van, és igenis megsértődött, csak mostanra már elszállt a mérge, akkor valószínüleg a leglojálisabb embertársammal beszélek most telefonon.
-Hát, ööö, hogy hogy mi van? Nem haragszol egyátalán?
-Miért haragudnék? Nem vágom. - hangzik el a mondat, amire nem számítottam. Miért kellene haragudnom? -jön a kérdés. Csoda, hogy megértettem mit mondott, annyira figyeltem, hogy őszinte-e a hangja, mikor ezt kimondja. Lehet, hogy rohadtúl meg vagyok vezetve, de én nem véltem hamisságot felfedezni benne. Akkor, viszont az esemes, amit küldtem a létező legnagyobb melléfogás, hiszen elárúltam magam, de teljesen. Abban az üzenetben szinte lemeztelenítve állok Enn előtt. Nagy hiba, mondanák az öreg machok, de én sohasem szégyelltem az érzéseimet. Van egy elméletem, mi szerint mindenki Emo-s, csak az a különbség, hogy mennyit mutatunk belőle. Én kérget növesztettem az évek során, és alapvetően csak a szerelemben vagyok érzelmes. Nem hat meg akármi, sírni tizenhat éves korom óta nem tudok. Félek is, hogy egy napon megbetegít majd a szomorúság, ami felszívódik bennem, ahelyett, hogy könnyeimmel gurulna ki belőlem.
- Hétfőn, hogy olyan paraszt-állat módjára fakadtam ki neked a telefonban.
- Ja. Ááá, nem. Már nem is emlékszem. -oldja szavaival a feszültséget. Ebben azért biztosan érzem, tudom, hogy van némi elsimítási szándék. Szánnivaló idióta vagyok, menthetetlen, és ezen a világ összes önvizsgálata és pszihoterapeutája sem képes változtatni. Adrienn most felettem áll. Megint távolabb kerültem a megoldástól. Attól, hogy nagyfiúsan, csak úgy faszán-lazán megszerezzem. Ki a franc ez a leány? Egy szívörvény, minden fényt magába gyűjtő szirén. Félek most már tőle. Ez a kapcsolat már bonyolultabb nem is lehetne.
- Nahát, igazából, nem is neked akartam küldeni, meg amúgy is csak tréfa volt. - jelentem ki szinpadiasan.
...
