Adrienn olyan komoly. Mosolygós is, meg minden, de gondolataiban nem éppen tizenkilenc éves. Fátyolosan nőcis a hangja is. Padlizsánszínű haja, és kék szemei miatt mindig a szilva jut róla eszembe. Egyébként határozottan oroszos vonásai vannak. Ő az, aki miatt mostanában álmatagon járok-kelek az utcán. Ha nem vele vagyok, átélt beszélgetéseinket idézem föl, és párbeszédes jeleneteket forgatok magamban arról, amit még el szeretnék mondani neki. Kitalálom, hol és hogyan lenne a legjobb, ha elhangzanának azok a mondatok. Andalító érzés, hogy ismerem. Azt hiszem, szerelmes vagyok. Elég komolyak a tünetek. Példáúl hirtelen rámtörő, indokolatalan jókedv-kitörés, a koncentráció teljes hiánya hosszú pillanatokig. Megnövekedett sms forgalom, maximális odafigyelés a toalettem makulátlanságára, csendes-szótlan viselkedés társaságban. Egészen egyszerűen, ha nem vele vagyok, akkor is velem van. Akár készíttethetnék is egy pólót, amire az lenne írva: Nem vagyok itt! Rabúl ejtette képzeletem, és gondolataim túlnyomó részét. Bámulatos. Száz éve nem éreztem ilyet. Évtizedes szokásomtól eltérően, ezúttal nem télen vesztettem el józan ítélőképességem egy nő miatt.
A sólyom utcai étterem szomszédságában fiatal srácok dekorációs műhelyt üzemeltetnek. Sokan megfordulnak itt. Jönnek az ismerősők, ha nem is megrendelést hoznak, hát benéznek kicsit spanolni. Néhány cigaretta, vagy egy kávé erejéig, amit az étteremből rendelnek. Megtárgyalják a hét végi berugás legviccesebb mozzanatait, és tovább állnak. Azokban a napokban művészetis lánykák jelentek meg egyre többször, és egyre több ideig. Adrienn első pillantásra nem tűnt szépnek, és kissé furcsáltam viszonylag fakó bőrét, ami azért annál finomabb, és a puszta tapintása is egy valóságos mámorító megmártózás az érzékek szirupjában. Soha még ez előtt eszembe nem jutott az, hogy mennyire szörnyű lenne is az a fogyatékosság, ha a tapintását veszítené el az ember, ha egy ilyen lány megérintése nem okozhatna ilyen érzést. A kémia teszi. A barátnőjével, Lillával rendszeresen feltűntek iskola után, később már helyett is Dezsőéknél, a szomszéd dekorosoknál. Sokáig azt hittem, hogy egy kis hülye, és talán buta is. Pedig még csak nem is úgy öltözködik. Egyáltalán nem kihívó. Cuki alakját nehéz ugyan elrejtenie, és valószínüleg ő az egyetlen nő, akinek nem a ruhák a mindene. Ízlésében is mintha oroszos behatás érződne. Ahogyan többször láthattam, és jobban szemügyre vettem, kíváncsivá tett. Elkezdtem "helyezkedni". Kerestem az alkalmat, hogy átmehessek a műhelybe és Dezsőéknek is azonnal feltűnt, hogy megszaporodtak látogatásaim. Persze nyomban viccet is csináltak belőle, de addigra ez már nem zavart, és nem is árhtatott. Csak annyira volt szükségem, hogy bemutatkozzunk egymásnak, és tekintetem a szemébe méllyeszthessem. Nekem tudnom kellett, ki ez a lány.
Kellett is, meg nem is. Sokszor olyannak láttam, mint egy álom. Finom mozgással lendül a keze, és ez az orosz kattanás... Külön tetszik. Micsoda remek estéket lehetni elkölteni vele, gondoltam. Igazi gyógyír volna sebeimre. Ellenben nem használhatom ki. Persze, ki tudja, hogy viselkednék, ha történetesen ő használna ki engem. Másnap reggelig szörnyen élvezném, de aztán rámtörne, a vágy fogna el, hogy vele legyek, és akkor csapna le rám a csalódás lesújtó erővel. Valószínüleg úgy berugnék, hogy bokorban aludjak, és még csak rosszabb lenne. Adrienn puha, mint egy kis macska. Puhán teszi, amit tesz. Harmicnyolc éves korában szülte az anyukája, idős emberek szülei, és nagyon vallásosan nevelik a kis Adriennt, aki egyetlen lányuk. Így járnak ők hármacskán a Szlovák hegyekbe minden nyáron. Kedvem lenne sokszor kérdezgetni, kitől örökölte a száját, a máját, vagy a szemének alakja, kiéhez hasonlít. De ez elég tikkasztó, és szentimentális közeledésforma lenne. Azon a napon, mikor először jobban elbeszélgettünk Dezső boltja előtt, később este a Dokk Caféban hamar meg is mondtam neki, hogy legszívesebben azonnal elmennék vele egy soha véget nem érő fesztiválra. "Induljunk most!" Hát, na! Tetszett nagyon. Hanyag nyavajgással adja a körülöttelévők tudtára, ha valamit kíván. "Tiszta kész." De ugyanakkor írtó laza, és esküszöm nem úgy hat ez rám, mint a teljesítendő parancs, hanem nagyon szórakoztat, s nevetnem kell. Az utolsó busszal, ami a Józsavárosba ment, húzott is haza. Elkísértem a buszmegállóba, megvártam vele a járatot. A számát megadta, de " nem ígérhetett semmit". Megvolt még a tokaji pasija. Csak másnap reggel, mikor az ágyban fekve a plafontól vártam a választ kérdéseimre, akkor rántott le az érzés, mely azt a felismerést követte, hogy nem lehet enyém, hogy nem kellek neki. Pedig, csak nem ismert. Ezen azért könnyen segíthetünk, gondoltam, de Idő Bácsi némi ingoványt teremtett lábunk alá, amíg eltelt az az idő, amíg bejártuk az utat a jobb megismerkedésünkig, lelki kenyéradómmal; Adriennel, aki megtanított arra, hogy ezt a nevet két "n"- nel írjuk. Nem tudtam, és beégtem, mikor MSN-en küldtük egymásnak üzeneteinket. Kis macskához hasonló fejecskéjébe, nehéz belelátnom. Folyamatosan kedves, állandóan cuki. Annyira nem akartam elrontani azt a kis megszerzett előnyömet, hogy erősen kotrolláltam érzéseim, minden alkalommal, amikor csak az érzékisége ismét nagyon magával ragadott, és én már mozdultam volna, "indultam volna fel a lépcsőn". Olyan szép lenne. Pont jó magas, vagy is éppen annyival alacsonyabb nálam, hogy csókunk a Fiatal Emberpár idilli ikonja lehetne. Puhán és követelődzőn csókolnám, és sokáig elidőznék melleivel. Az ösztöneim ritmusára hagynám magam. Hullámokban, köröket járva, egyre feljebb a vágy-spirálon. Általában türelemre kell intenem magam, de ettől, csak még édesebbé válna játékunk. Egészen közelről olyan más tud lenni tekintetünk, a másik arca. Orrom hegye arcához nyomódna, és akkor egy életre megjegyezném bőrének illatát. Vannak kecses, cinkos, cserfes mozdulatai, mellyekkel belőlem a "mindig csak vele", "egészen akarom", "óh Adrienn, mindegy hogy, ahogyan te akarod, csak csináljunk valamit, mert eléget ez a perzselő vágy" típusú érzéseket váltja ki belőlem, ha egymás mellett szunyókálunk egy sóstói kőrisfa lágyan villódzó árnyékában. Combunk és vállunk fesztelenül ér egymáshoz. Testének melege az élet ígazi értelmének üzenetét, ígéretét, nekemvalóságát sugározza. Akkor mindig úgy érzem, milyen egyszerű is ez a dolog valójában fiúk és lányok között. Miért is bonyolítjuk? Vágódik elő a gondolat, mert ilyenkor olyan tisztán tudom látni a lényeget, hogy arcom, tekintetem elkomorul. Komor gyönyör. Szóval, fasza csaj. Legjobb lenne a szüleinek gratulálni.
Két lány közeledik a sárga fényben. Látványuk előtt remeg az aszfalt. A hőség hullámai, mint lángok törnek föl. Rekkenő a hőség. A magyar nyár derekán járunk. Egy lila pólós, szőke kis tündér, és egy zöld öves padlizsánszín hajú hamvas diáklány, őzsutáéhoz hasonlító járással jönnek felénk. Járás közben a vállak egyenesek, míg alul a csípő lágyan ring. Közeledik feléd szende, csábos mozgással. Ki vagy te? A lila pólós, kisebb lány mereven néz a másikra, miközben megállás nélkül magyaráz elmélyülten, szent meggyőződéssel. Látszik rajtuk, hogy jó barátnők.
