Itt aztán nem kellene kiűríteni az utcákat egy filmforgatáshoz. Egy város, ahol időnként nincs senki. Több kilóméteren keresztül egyetlen emberrel, egyetlen egy valahol a távolban elkanyarodó autó látványa nélkül tettük meg az utat hozzánk. Felettébb kísérteties volt mondhatom. Azonnal filmekről kezdtünk beszélni. Kutattuk legalább a hajléktalanok árnyait a padokon, a parkok mélyén, de nem. Talán erre büszke is lehetne a város. Egy nem annyira hideg téli éjszakán, tökéletesen kihaltak utcái. Aki erre vágyik, csak ide jöjjön. Én magam mutatom meg neki. És ha csakugyan igazán élvezi, hát még jól ki is kérdezem róla.
jókedvű magányos a dalom
a hangok hangja
itt vagyok én
és ez a legnagyobb bajom
