Hétfő, kedd és a szerda következett gyors egymásutánban. Hétköznap én is a pénzszerzéssel vagyok elfoglalva. Ez a bolygó embereinek legfőbb gondja. Vadászat ez úgyan úgy, mint a biblia előtti időkben, csak a verseny nagyobb. Jó kis emberverseny, amerre csak a szem ellát. Reggel megindulok a "sűrűbe", hogy legjobb esetben is sötétedésre érjek haza. A hétvégékre nem is gondolok. Feladtam már, hogy okokat keressek a misztikus sodrásában történtekre. Nem az értelem vezeti akkor léptünk. Mikor nyughatatlan barátaimmal újra találkozom ezekben a kitisztúlt napokban, nyoma sem látszik rajtunk a hajszoltságnak. Főszerepünket alakítjuk, tagadjuk másik énünk. Cinkos mosolyok, és hálás ölelések tartalmazzák, amit hiába próbálnánk evilági szavakkal magyarázni. Tesszük a dolgunkat, igyekszünk addíg hasznot hajtani, még mielőtt azt vennénk észre, hogy péntek reggel van, és valahogy már minden olyan más. Megint el kell vesznünk, hogy a titkos ösvényt megtaláljuk, amely ahhoz a különös látásmódhoz vezet, aminek a középpontjában a szeretet örök igazsága robban szívünkben.
Sohasem élt emberek között slisszolok a járdán. A művészeti suliba igyekszem, nagy megnyugvás ez nekem. A hétvégi szektánk jópár tagja is itt van. Vera, Gabi, Bogi, AdriEnn és Virág, itt tanúlnak. Szallagavatójuk lesz. Az előkészületek véget nem érő tökölései kiakasztják, és kicsit el is veszik a kedvét a diákoknak az egésztől. A tanítási órák is csorbát szenvednek, mert ilyen-olyan okból sohasem teljes a létszám, vagy be kell fejezni hamarabb valami olyasmit, aminek pontosan az ellenkezője lenne a lényege. Kárba mennek a rajzórák. Félig nincs értelme semmit lerajzolni. A tanárok, de főleg a negyedikes osztályfőnökök a híres nap közeledtével egyre feszültebbek, mert kénytelenek még a privát szabadidejükből is áldozni, családjuk kárára. Ami a szülőket illeti, nekik másért fontos és aggályos, hogy minden a lehető legszebb legyen, hiszen ez egy fontos állomása a gyereknevelésnek. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Szallagavatója csak egyszer van mindenkinek. A családi fotóalbumokban már tíz évvel ez előtt ki volt készítve a hely a fényképeknek, mellyek könnyfakasztó anyai érzéseket korbácsolnak. Hát, igen. Felnőtt a gyerek. Szentimentalizmus, de vegytisztán. Kotlós ösztönük erőt ad nekik, hogy plusz energiákat mozgósítsanak meg az ügy kézben tartására. Óriási hangsúly nehezedik a ruhák időben való elkészülésére és tökéletességére minden apró részletben. Még munkába menet előtt, ebédszünetben kiszaladva, a későbbi busszal indulva haza intézik a varrónőt, a vásárlást, a rokonok fogadásának és vendégül látásának lehetetlennek látszó,de minnél fullosabb megvalósítását, mert ugye ezek mind a szülők és valljuk be, főleg az anyák kötelessége. Isten legyen velük írgalmas, ha már nagy családról álmodoztak falusi kislány korukban. Nem kevés pénzt emészt fel ez a kitudja miből eredt kötelező gyakorlat. Olyan nem lehet, hogy nincs pénz a ruhára, a tanárok virágára, a kihízott kosztümük felújítására, a frizurájuk 'megcsináltatására'. Ez tulajdonképpen a szülői presztizs rangsor kialakítása, így a középiskola végére. Egy durva megfelelési kényszer, ami a fejekben csak a "Mit fog szólni a többi szülő, ha..." kezdetű kételyként marcangolja álmatlan éjszakákon a szülőanyai keblet. "Megmondják, hogy milyen ... anyja van ennek a gyereknek!" A kétezredik évezered bekövetkezte óta kezdi ez áthatni az emberek világát. A szinpadon álló gyermek a szülők saját vetületeként fogható fel, akit nézve mindenki lemérheti, mit bír a család. Most meg kell mutatni, az egész iskola, a tanárok, és legfőképpen a többi szülő kritikus-villanó tekintete előtt. A szégyen halál. Őrült verseny a 'kirakat' értékekért. A fiataloknak a szallagavató ünnepség, még az összetartozást erősítő utolsó közös flash is, ami még az iskolához köti őket, de ahogy közeledik a nagy nap, annál inkább érzik szivatásnak, csak egy nyálas, fura konvenciónak, de érzik ez a szülőknek fontos, és ha minden jól sikerül utánna semmi sem ronthatja el a kedvüket. A maguk módján fognak ünnepelni, ha véget ér a bájolgás.
A felfordulás amit az iskolában tapasztaltam, igen tetszett. Sok gyerkőc kezében a fellépő ruhájával, maszkokban, ezer kellékkel megpakolva szedi a lábát a folyosókon, fel a lépcsőn, le a lépcsőn. Nem is lehet különbséget tenni szünet és becsengetés között. Az egyik lány fehér ókori görög színházi maszkján valamilyen könnyű, lengő anyagból tekintéllyes méretű uszály, vagy inkább palástnak is beillő sörény zuhog, susog. Az utolsó szálak vége méterekkel mögötte csúszik a padlón, s mikor a lányka sietve eltűnik a lépcsőfordulóban, fehér zuhatagjának vége, csak nagy sokára tűnik el a lépcsőfordulóban. Kiálltozások, nevek, "tánéni" kezdetű kérdések verődnek a folyosó falának. A kalamajka nekem is jól jött. Korábban mehetek ma haza, de a teljes pénzt megkapom. No nézd csak, hát nekem is lehet szerencsém.
A keresetemmel viszont koránt sem bántam okosan. Át is utaltam gyorsan egy győri lánynak. Az interneten rendeltem tőle egy pulóvert. Reggel még úgy döntöttem, hogy inkább mégse veszem meg. Nem létszükséglet, de én hat ember helyett is képes vagyok a pillanatnak élni, és csak ritkán törődni a jövővel. A maradék pénzből pedig mind egy szálig alsónadrágot, és néhány zokni vettem. Enni venni alig maradt. De nem éreztem lelkiismeret furdalást ezek miatt. A kutya bánja, legfeljebb jó cuccokban fogok éhen halni.
