Zajos a fejem. Hajnal közeledtével, könnyítenem kell szívemen. A boldogsághoz hozzátartozik, hogy rájöjjek: Ez az egész csak egy hosszú, furcsa álom, és én benne egy olcsó hippi vagyok. Boldogan éhezek, amíg meg nem halok.
Az aprócska garázspresszóban ültünk egy asztal körül. Körülöttünk folyamatosan cserélődtek a kísértetekké aszalódott munkásosztály tagjai. Egyik-másik tökéletes pszihiátriai tanulmány. Tönkrement életük képeit pörgetik fátyolos tekintetük előtt. A légkör súlyos, de valamennyire mégis otthonos.
- Huszonöt éve lakom itt. -mondta az egyik, még fiatalabb szürke-fejű sirály.
- Érdekes, amit mondasz - morfondíroztam hangosan. Én soha sem maradtam sokáig egy helyen.
Hirtelen nagyon elkopottnak láttam társaságom. Kölyökre néztem, aki ide hozott. Mikor tűnünk már el innen?
Kölyök látta rajtam, hogy feszélyez ez az idült hangulat. Ivott még egy pálinkát, és közölte, hogy indulhatunk. Lementünk hozzájuk. Tulajdonképpen náluk sem jobb a helyzet, csak annyi a különbség, hogy ez egy család otthona. Lezuttyantunk a szobájába. Kölyök cigarettára gyújtott, és valami zenét készült belökni. Eréllyes hangerővel, mire előkászálódott a delérium tremenses faterja. Kiszikkadt testén ezer éves fecske úszónadrág. Mondani kezdi, mint a pereces, de a fia rá sem hederít.
Csirkemájból, paprikából, paradicsomból, hagymából, cukkíniből, fokhagymából kaját készítünk. Teszünk bele mustárt is, és a végén eperlevél levestésztát. Olyan lett akár egy spanyol paella, csak rizs helyett levestésztával. Adunk belőle a kivénhedt, dühöngő vasutasnak is, de nincs étvágya.
- Ihatnékom van. Na! - vágja rá fura dialógusban, és otthagyja az ételt. Nem sok van már neki hátra.
Az alkoholista apa jobbreményű gyermeke elaludt, s magával rántotta a holdat és a csillagokat is. Szólt még egy darabig az Ltj Bukem a lejátszóból, azt még megvártam. Akkor arra gondoltam mi ez, ha nem a magyar valóság legnagyobb nyomora. A mindenhol fellelhető ösznépi alkoholizmus. Vajon fel lehet-e hibáztatni valakit azért, mert öngyilkos módon él, ha már eleve halott könyzetetben jött a világra, és a jó példának, még a nyomát sem látja a mindennapjaiban. Kemény az élet ehhez a fiúhoz, s nem hagy neki nyugalmat sem az otthon, sem a város. Űzött vad ő a saját erdejében. Ezer démon kergeti. Mondom neki mindig; álljon meg, fújja ki magát, forduljon szembe üldözőivel. Nézzen fel az égre, lássa meg a fényt, és vége lesz a szörnyűségeknek. De ő újra, és újra lerugja magát a lépcsőn, melynek alja a sötétségben végződik.
Beesteledett, és nyolc óra lett, mire haza kerültem szállásomra, mert ezt ugyan otthonnak a legkevésbé sem nevezném. Elapadtak gondolataim, és elaludtam. Egyik nap hozza a másikat.
