A nap kápráztatón sütött a hangulatos kis olasz étterem teraszára. Az utcák látványa bágyasztó nyári nyugalmat árasztott, s ezt csak a madarak csivitelése és a gyengécske szellő rövid fuvallatai tették mozgalmasabbá olykor, megrezegtetve az étterem bejárata előtti növények leveleit. Senki sem gondolta volna, hogy kissé távolabb valami az életéért küzd.
A gonosz galambok addig üldözték a lóférget, amig az leesett, vagy levetette magát a tetőről. A menekülő állat a kitekerhető napernyőre esett, és azon lecsúszdázva a vendégek asztalára zuttyant némi mohával együtt - a tetőről ránthatta magával -, amiből egy darab a vendég sörébe is plottyant. A lótetű - hivatalos nevén lóféreg, aki egyébként közeli komája a tücsöknek -, egy pillanatra kábán mozdulatlan maradt az asztalon a több emeletnyi zuhanástól, s az asztalnál ülők pedig ugyanebben a pillanatban egy emberként hátra hőköltek az ott termett jókora barna rovar láttán. A galambok ide már nem követték, s a vendégek közül is eszébe jutott valakinek felnézni. Ekkor látta meg a tető pereméről lefelé tekintgető galambokat. A lóféreg viszont hamar magához tért, és gyors mozgásával már menekült is tovább. Ezúttal azonban már az emberek elől, akik jellemzően nem üldözni kezdték - hogy jól belakjanak belőle -, hanem viszolygásuknak hangot adva felugráltak az asztaltól. Ekkor ért oda a felszolgáló.
Mindenkit nyugalomra intett, és magatartásával ezt sugallta is. Azonnal hátra fordult, és bekiálltott a konyhára. A szakácsfiú is felfigyelt a kettes asztalnál támadt nyugtalanságra, s kezét konyharuhájába törölgetve, kíváncsian állt ott. Neki kellett megfognia a sarokba szorult kis állatot. Gyengéden szalvétába fogta és a terasz lépcsőjén lesietve a korlát melletti szikla kertbe dobta. Nyomban be is ásta magát ösztöneitől hajtva, amint a földet megérezte. Megmenekült.
Az asztalt letörölték, a sört kicserélték. Majd a pincér még jobban kitekerte a csíkos ponyvát, a tető tapasztalhatóan nagyszámú állatállományára gondolva.
Ezt mindenképp elmesélik otthon - gondolta a négy vendég az utcára kilépve -, de a kék ég és a tejszínhab felhők látványa hamar feledtette velük a történteket.
