Kényelmes vasárnapon halfőzés, délutáni alvás, félhetes borosta lekaparása, s mindez a lehető legtakarékosabban. Vannak napok, mikor a takarékosságra való törekvésben bámulatos hatékonyságot tudok elérni. A mai nap például az élelemre szánt pénzadagot egyszerűen nem kellett felhasználnom, mert pompás zabálni valókat találtam a hűtőszekrényben. Délelőtt zöldborsófőzeléket pattintottam, beleraktam a zöldségesrekeszben árválkodó egyetlen darab sárgarépát is. Feltétként tükörtojás szolgált. Délután pedig alkar hosszúságú tőkehaltörzseket készítettem, félig párolva, félig sülve, a megmaradt fonnyadt petrezselyemcsokorral, vöröshagymával, fokhagymával és jó sok borssal. Kicsit sok vizet tettem ugyan hozzá, és ezért tovább kellett az alufóliát levéve pírítgatni, de nagyon nem basztam el. Nem lett hozzá köret, viszont még volt otthon a tegnap vásárolt rozskenyérből, és kiváló hozzá-harapnivalónak bizonyúlt. A hűtőm egy disznócsont darabkát és egy margarintömböcskét kivéve üres, remek alkalom lenne, hogy leolvasszam, kimossam, de nem is koszos annyira. A jólakott lustaságom győzött meg erről. Kuci is kiadósan beebédelt szárított szúnyoglárvából. Jóképüre megpuffadva szinte lebeg a vizében. Csak néha tekeredik egyet-egyet, lusta mozdulattal felújítva levegőkészletét. Valószínüleg rövidesen elvonul sziesztázni a mesterséges földnyelv alatti nappali búvóhelyére, én pedig kedélyes nyugdíjjasokra emlékeztető hangulatban pötyögök naívan bugyuta mondatokat a blogomba. Sajnálom, ha ezt bénának találja valaki, vagy lényegtelen önkifejezésnek, de én ettől érzem magam jól. Ha valaki olyan zaklatott éveket tudhat maga mögött, mint én akkor bizonyára megérti, miért esik most jól nyugton lenni, kiegyensúlyozottan, rendezett körülmények között. Ezzel a punnyadt magatartással csak az előttem álló hét kihívásaira készülök fel. A legjobb formámat akarom ezek után mindig, és mindenben nyújtani, mert ettől függ a Spanyol út sikere. Attól, hogy mennyire tudok tisztán gondolkodni (ez a szópár az én életemben különösen fontos jelentősséggel bír), és az pedig attól, hogy mennyire vagyok kipihent.
Pénteken bejött az étterembe Móni és Edit, aki pár éve költözött Spanyolországba Misuval. Megunták a magyar valóság ízléstelen, pesszimista mindennapjait. Azóta boldogok, és gyereket várnak. A nap országában is érezteti ugyan hatását a globális gazdasági válság, mint a 2008-as év nagy kalandja, de minden egyéb bíztatóan fest. Úgy hiszem.
